A LEGVADABB ÁLOM

A LEGVADABB ÁLOM

(The Wildest Dream: Conquest of Everest )

Mi más lehetett volna a legvadabb álom a XX. század elején, mint a sarkok meghódítása? Azonban az északi és déli sarkok “eleste” után már csak a “harmadik” sarok, csúcspont várt meghódításra: a Mount Everest.  Egy évszázaddal korábban, 1802-ben került megállításra, hogy ez a Föld legmagasabb pontja. A megmászására azonban több, mint egy évszázadot kellett várni. Elsőként, az ún. kilencedik brit expedíció tagjaként, Edmund Hillary és Tenzing Norgay ért fel 1953-ban. (1953. május 29.)

 

A korai (és legtöbb mítoszt övező) próbálkozások George Mallory nevéhez fűződnek. Harminc évvel korábban három expedíciót is vezetett a hegy meghódítására. Az első alkalom 1921-ben, mindössze a feltérképezésről szólt, illetve a lehetséges útvonal megtalálásáról. Az első visszatérésre már egy évvel később, 1922-ben sor került. Habár az expedíció új magassági rekordot állít fel (8225m), de a csúcshoz nem kerültek közelebbre. 1924-ben a harmadik -és Mallory számára az utolsó- expedíció tért vissza a hegyhez. 37 évesen Mallory tudta, hogy ez talán az utolsó lehetősége, hogy elérje áhított célját: a Mount Everest meghódítását. Mászótársa a fiatal Andrew Irvine volt, akinek szakmai tudása és a leleményessége tette lehetővé az oxigénpalackok jobb kihasználását. Június 6-án látták őket utoljára..

 

Eltűnésük után, októberben nemzeti hősöknek járó pompával búcsúztatták őket a Szent Pál székesegyházban. A legenda azonban tovább élt..

 

1999-ben a “Mallory-Irvine kutató-expedíció” (vezetője Conrad Anker) találta meg a holttestét – 75 évvel később – 300 méterrel az ún. “első lépcső alatt”. A holttest egyértelműen a brit hegymászóé volt, azonban egy (/több) fontos tárgyat nem találtak mellette: a felesége fényképét. Lehetséges, hogy Mallory és Irvine mégis felért a csúcsra? Conrad 2010-ben visszatért, és neves elődjét követve azt kutatta: lehetséges-e, hogy a korabeli felszerelésben és eszközökkel felérjenek a Mount Everestre? A filmben párhuzamos képekben látjuk a jelent és a múlt megidézését, részletesen bemutatva az előzményeket.

 

Egy újságírói kérdésre: “miért akarja megmászni a Mount Everestet?” – Mallory azt válaszolta: “azért mert ott van.”

 

A mondat és szellemiségének megértése miatt, érdemes megnézni a filmet!