A TRANSZFOGARASI ÚT

A TRANSZFOGARASI ÚT

Ceausescu megalomániáját országszerte számos építészeti létesítmény, elgondolás illusztrálja. Rengeteg hatalmas és érthetetlen projektet kezdeményezett, vagy buzgó tanácsadói sugallatára indíttatott, melyeknek egy része még ma is működőképes.

 

A kommunista elképzelések csúcsa, Románia „hetedik csodája“, a Transzfogarasi országút 1970 és 1974 között épült, 90 kilométer hosszúságú. Az út északról dél felé haladva átszeli a Fogarasi-havasokat, Szebent Fogaras városán keresztül összekötve Curtea de Argessel. Az út legfelsőbb pontja 2042 méteren halad. Télen a jelentős mennyiségű hó miatt lezárják (október, novembertől kb. június végéig). Igaz, még nyáron is előfordulhat, hogy arra járva havazás lepi meg az embert.

 

Az út építése körül számos találgatás született. Többen azt mondták, azért kellett, hogy az ország első párosa felmehessen autóval vadászni. Azt is mondták, hogy egyszerűen csak grandomániáról volt szó, vezérünk nem nyughatott, hogy a hegyek között nem létezik egy általa rendelt és készíttetett átkelő. S mint ugye tudjuk, nem létezett olyasmi, amit a szocialista forradalom ne tudott volna elkészíteni, így ellentmondást valószínűleg ebben a kérdéskörben sem ismert.

 

Azt is lehetne mondani, hogy az út azért készült, mert ott van a Bâlea-tó, az ország legnagyobb gleccsertava, vagy mert az út felső szakaszán a hegyen átívelő alagút választóvonalként halad át az ország két legnagyobb csúcsa, a Moldoveanu és a Negoiu között, ugyanakkor számos egyéb természeti és építészeti látványosság mentén húzódik.

 

A valóság viszont az, hogy hőn szeretett diktátorunk félelemből építtette az utat. Miután 1968-ban a szovjetek lerohanták Csehszlovákiát, Ceausescu attól félt, hogy Románia is hasonló helyzetbe kerülhet, főleg, hogy elítélte a lerohanás cselekedetét, egyedüliként a kommunista blokkban. Ezért elképesztő emberi és pénzáldozatok árán 1970-től elrendelte a Transzfogarasi átkelő megépítését, hogy egy esetleges hadi összecsapás során a déli katonai egységeket gyorsan át lehessen vinni a Kárpátokon.

 

Az ár viszont tényleg hatalmas volt. A négy és fél éves munka alatt többnyire rabokat és katonákat használtak az építkezésnél. A munka nagyságát már az is szemlélteti, hogy csak az északi oldalon 3,8 millió köbméter földet és követ mozgattak meg. Több mint 6 millió kiló, közel 625 tehervagonnyi dinamitot használtak azért, hogy a természetet legyőzve átformálják a tájat.

 

Négy évig mindennap négy alkalommal, meghatározott időszakokban történtek a robbantások. Közöttük pedig a köveket hordták el, és a szerszámokkal, berendezésekkel haladtak felfelé. A hely úgy festhetett, és olyan zaj lehetett ott, akárcsak egy háborúban. Jelenleg sincs semmilyen emlékmű vagy plakett azok számára, akik az egészet létrehozták, de talán egy fal lapocska kevés is lenne, nem adná vissza azt az embertelen áldozatot, amit rabok, katonák éjt nappallá téve, télen és nyáron, zord körülmények között végigszenvedtek. Félhivatalos adatok szerint 40 katona halt meg az építkezés során, az elesett rabok számáról nem tudni, de tény, hogy a munka nagy részét ők végezték.

 

Az utat 1974. szeptember 20-án adták át, és nevezték el „Nicolae Ceausescu Transzfogarasi út“-nak. A túlsó, déli oldalon felépült a Paltinis Hotel, mely a párt embereinek pihenőhelye volt.

 

Jelenleg a térség, a Bâlea- és Capra-tó, a Bâlea-vízesés és szédületes kanyaraival maga az átkelő is kedvelt turistalátványosság. Aki ott jár, annak az alagúton áthaladva érdemes megfigyelnie a hegy két oldala közötti hőmérsékletkülönbséget. Míg északon hideg, téliesebb az idő, sok helyen még nyár végén is jókora hófoltokat látni, addig a déli oldalon már igazi szubkárpáti enyhe idő van. Általában működik az út mentén haladó telekabin is, mellyel az út felett haladva szintén egyéni látványban részesül a kiránduló. Transzfogarasi utazásunk kapcsán érdemes megjegyezni, hogy nem ez az országban a legmagasabban haladó útszakasz, hanem a Páring-hegységbeli Transalpina, a DN 67 C, mely kisebb, és nem ennyire látványos, ám 2200 méteren is halad.