Fogaras – Lespezi 2517 m + Caltun 2510 m

Fogaras – Lespezi 2517 m + Caltun 2510 m

2016. július 9 Fogarasi havasok, Caltun+Lespezi

 

Legutóbbi ittjártunkkor, 2015. október 24-én érdekes időjárást kaptunk. Akkor csak a Lespezi csúcsig másztunk ki, a szomszédos Caltun meglátogatását elnapoltuk az időjárási körülmények következtében.

 

Az elnapolás dátuma rejtélyes dolog, sosem tudja az ember mikor lesz az. És egyszer csak hopp, itt volt a nyakunkon. Azelőtt egy héttel tudtuk meg, hogy erre a dátumra esett. Így hát neki gyürkőztünk négyen.

 

Szombaton hajnalban, 5.00-kor indultunk. Ezúttal is a Piscu Negru a kiindulási pontunk. Így a szokásos útvonalon megérkeztünk a Transzfogarasi úthoz, felemelkedtünk a Balea tóhoz 2034 méteres magasságba, majd áthaladva az alagúton, 14 km-t autóztunk és leereszkedtünk 1200 méteres magasságba (vagy alacsonyságba?).

 

Az időjárás most más. Nincs köd, hideg, dér, didergés. Így amikor 8.00 órakor kiszálltunk az autóból készülődni, nem tartott sokáig az indulásra való felkészülés. 8 óra 15 perckor már kocogtak is túrabotjaink a köveken. Néhány száz méter megtétele után már le is vedlettük a külső réteg ruházatot. 1317 métert kell leküzdenünk viszonylag rövid távon, tehát ki fog jutni izzadásból.

 

Az útvonal teljes hosszán a    jelzést kell követni. Probléma nincs velük, csak alkalomadtán kell kissé jobban mereszteni a szemet, hol van a következő belőle. 9.00 órára az erdőhatárt magunk mögött tudjuk, itt található az esztena. Októberben már levonult rég a csorda, de ezúttal élénk társadalmi élet folyik lakói közt. Igaz, ebben az órában már a hegy oldalában lakomáznak. Azért óvatosan közelítünk, lessük a nem mindig szívélyesen fogadó juhászkutyák hadát. Nincsenek itt, nyugtassuk meg magunkat. Kapaszkodhatunk tovább gond nélkül. Szépen haladunk, maradoznak alattunk a száz méter szintek.

 

A kilátás is eltér a múltkoritól. Mintha böhöm nagy hegyeket hordott volna ide valaki október óta. Gyönyörűen látszik a Buteanu (Vadász csúcs) távolabbi csúcsa a horizonton. A Lajta 2.390 méter magas hegyes orma, melyen áthalad a járás ha a Balea tó felől közelítünk a Negoj 2.535 méter magas csúcsát mászni.

Esztena
Bírkatanya
Transzfogarasi út
A Tranfogarasi út déli része

Útközben a birka csordát is felfedezzük. Negyedórás pihenőnket a tanulmányozásuk foglalja le. Sziklák peremén vezeti őket főnökük. A beszélgetés arról folyik, vajon le-le potyog-e belőlük néhány? Csaba meséli, hogy egyszer megkérdezték ugyanezt egy pásztortól. Elmondása szerint előfordulnak hegymászó balesetek a birkák esetében is. Tovább is fűzzük a gondolat szálát: vajon véletlenül esnek le, vagy a pásztorral egyeznek meg, hogy jobb lesz ha lepotyogsz, s ezáltal kiegészíted étkezési szükségleteim.

 

Hasonló mélyen szántó és nagy komolyságú beszélgetések közepette érkezünk fel a Lespezi 2.517 méter magas csúcsára, déli 12.00 órakor. 4 óra volt szükséges, melyből kb 30-40 percet töltöttük pihenéssel és fotózással.

 

Jó órányit időztünk a Lespezi csúcsán. Pihentünk, beszélgettünk, falatoztunk. Néztük a mélységben fekvő Caltun tó alakját, a menedékek és az emberek méretét a tóhoz és a hegyekhez viszonyítva. Parányiak vagyunk. Közeli szomszédunk, a Caltun már várt 2.510 méteres magasságával, távolabbi, a Negoj csak suttogva kérdezte meg: hozzám mikor látogattok vissza?

 

13.00 órakor láttunk neki átjárást keresni a Caltun csúcsára. Jelzett út nem vezet át rá. Így magunknak kellett találni egy megfelelőt. 30 perc elteltével, 13.30-kor a Lespeziről figyelt terep egyenletlenségeket már másik szögből szemléltük. Az imént a Lespeziről kacsingattunk erre, most innen kacsingattunk vissza a Lespezire.

 

Fél órányit tőlttünk itt az időt, majd 14.00 órakor visszamásztunk az ösvényre. Más útvonalon megyünk le, így határoztunk. A jelzés a   továbbra is. Hisz a kör vagy pont jelzések, mint másodlagos útvonalak, általában a körutakra vonatkoznak a szabály szerint.

 

Enyhén kitett részeken vezet az út vissza, amolyan kis gerinc szerűségen. Ezen a szakaszon kb 45 perc alatt verekedtük át magunkat. Majd egy kisebb laza pihenővel koronáztuk azt.

 

15.30-ig engedélyeztük magunknak a napsütötte lazulást, aztán nekiveselkedtünk a alattunk húzódó mélységnek. A sziklás, kőomlásos meredek részen leérve felváltja az alpesi legelő a terepet. Kisebb, nagyobb kőtömbös szakaszokkal tarkítva. A fű túlzottan elnőtt, nem látni hova lépkedünk. Így a lemenet ezen szakasza nem tartozott kedvenceink közé. Amolyan unott szakasz státuszt kapott, amin várja az ember, hogy túljusson.

Szikla
Arra kell menni
Lajta
A Lajta csúcsa, távolban a Buteanu

16.40-et mutat az óra, amire egy rövid, meredek ereszkedés után kis csordogáló erecske partján ülünk le feltölteni vízkészleteinket. És ugyanitt ér véget a dzsumbulyos szakasz is. 17.00 óráig pihenünk e helyen. Aztán egy nekifutásra célba vesszük a Piscu Negruban hagyott autót, s főleg a mellette található éttermet, ahol pepsi+kávé párosítás csalogatott magához.

 

Megszaporáztuk kicsit lépteinket, egy két érdekesebb átkelés színesítette utunkat. Az esztenához visszaérve már lakói is hazatértek, így ismét óvatosba kapcsoltunk. Sikerült is böhöm nagy kutyák között elsétálni., de szerencsére vagy fáradtak voltak, vagy csak untak minket, vagy nem tartottak veszélyesnek (hiba), de nem törődtek velünk. Lassan az ülep szorítása is alább hagyott és már magunk mögött tudtuk őket, bár szemük nézését mintha a hátunkon éreztük volna.

 

De itt már ismét az erdőhatáron voltunk és pillanatok alatt eltűntünk a sűrűben. Hm, gondolhatták magukba a kutyák. Az erdei monoton gyaloglás 18.20-kor ért véget. Nekiláttunk átöltözni, majd fáradt lábainkat a már említett étterem teraszán pihentettük. A kávépepsi páros fogyasztása közben kisebb, 10 percig tartó eső is fitogtatni próbálta erejét, de minket ez már nem hatott meg.

 

19.00 órakor idejét láttuk becuccolkodni az autóba és elindulni haza, Székelyudvarhelyre. A Fogarasi havasokat elhagyva már, hazafele fél úton, még egy kis időre muszáj volt megállnunk csodálkozni és készíteni pár fotót a kibontakozó vihar durva felhőalakzatairól. Sokat nem is váratott magára, rohamosan közeledett és befeketedett minden a környéken. Megnyugtató volt autóból figyelni mindezt. Az úton biciklivel haladó asszony viszont nem volt ilyen szerencsés. Telibe kapta a vihar. Őszintén sajnáltuk és egy percre elcsendesedtünk.

 

Este 21.00 – 22.00 óra között valamikor már itthon is voltunk és egy szép, mozgalmas napot tudhattunk magunk mögött.

Extrém birkák
Extrémbírkák
Méretek
Méretek
Videó a túráról
A videó bal alsó sarkában található fogaskeréknél átállítható 720p HD vagy 1080p HD minőségre.

SZINTKÜLÖNBSÉG
Felmenet: 1.317 + – méter
Menedékház – Dara: 1.317 + –  méter
Dara – Vissza az autóhoz: 1.700 + – méter
Összesen: 2.600 + 100 méter

 

TÁVOLSÁG
Összesen: 12 km

 

MENETIDŐ
Felmenet: 4 óra (pihenőkkel)
Lejövet: 3 óra 20 perc (pihenőkkel)
Összesen: 7 óra 20 perc

 

Jelzések:  
Indulási / érkezési pont: Piscu Negru

caltuntrack
A TÚRA KÉPGALÉRIÁJÁNAK MEGTEKINTÉSE FLICKR FIÓKUNKON

A túra letölthető anyagai (kml és gpx track, leírás, látványtérkép) csomagolva vannak Winrar segítségével.